Alapítványunk
elsősorban a vérsejtek és vérképző őssejtek, a daganatos betegségek,
valamint az immunológiai betegségek kutatását és gyógyítását támogatja.
Az Alapítvány 1993-ban jött létre, majd 2004-ben közhasznú szervezetté
alakult. Elsődleges célunk a tudományos kutatások támogatása,
ösztönzése, ezen belül főként a szakemberek képzésének elősegítése, így
ösztöndíjak biztosítása. Emellett azonban Alapítványunk különös
figyelmet fordít az említett betegségek újszerű gyógyítási módjainak
pontosabb megismerésére, valamint a diagnosztika és a kezelés
legmodernebb módszereinek fejlesztésére is.
Az adott betegre szabott, gyakran igen költséges gyógyító módszerek ma
már számos új lehetőséggel bővültek, de megismerésük és alkalmazásuk
odafigyelést, emberséget, és természetesen anyagi forrásokat is
igényel. Szakterületünkön éppen ezekre a lehetőségekre fektet súlyt a
Vérsejt Alapítvány. Határterületek tevékenységeit próbáljuk egységbe
ötvözni, támogatjuk új eljárások kidolgozását és azok gyakorlati
alkalmazását. A kutató munkába diákokat, fiatal kutatókat vonunk be,
akiket az Alapítvány ösztöndíjjal támogat.